Szókratész blog

Az előző bevezető részt azért tartottam fontosnak, hogy lássuk azt az összefüggést, hogy az idegen uralom volt az oka a magyar nemzet meggyengülésének. A gengszterváltás (Szaniszló Ferenc szavával) egy bohózat volt, úgy ahogy van. A kommunista vezetés hirtelen demokratává vedlett, majd megmondták a népnek, hogyan is kell demokrataként viselkednünk az elkövetkező időkben. Ez talán még nem lett volna probléma, hiszen ki nem örült a változásnak, de talán kevesen gondoltak arra, hogy az igazi fekete leves csak most következik. A korábbi háttéralkuk nyomán az új kormányra hárult a nemzeti vagyon elkótyavetyélése, bocsánat, a privatizáció beindítása. A legnagyobb vállalatokat fillérekért (szó szerint) adták el külföldieknek, persze a hazai kiszolgálók is megkapták a maguk millióit a svájci számláikra. Így lett hirtelen milliárdos néhány jómadár (pl. Gy. Ferenc, M. Péter, B. Gordon és a többiek). A bankkonszolidációval meg ingyen pénzhez és piachoz jutott megint csak néhány nem hazai. Ekkor jelent meg a színen a Hitgyülisekből verbuválódott SZDSZ, akik a semmiből hozzájuthattak bármihez, amihez akartak (pl. a hatalomhoz). A média hogyhogy nem szintén azt szajkózta, amiről az SZDSZ is beszélt. 1994-ben a privatizáció folytatódott most már MSZP alatt, akik bizonyíthatóan csalással jutottak hatalomra (ahogy 2002-ben is), magukhoz véve a liberálisokat. Ez a balliberális párosítás manapság eléggé ismerős, elég csak az EU-ra vagy a mai médiára gondolni. Bokros csomagja rátett még egy lapáttal az amúgy sem rózsás helyzetre, amivel az ország most már szinte végérvényesen a gödör aljára került. És nem győzöm hangsúlyozni, megint csak idegenek segítségével.