Szókratész blog

Felvidéki magyarként természetes dolognak tartom, hogy az anyaország mindenkori állapotát (gazdasági, szociális és politikai helyzetét) nyomon kövessem, aggódva figyeljem és szóvá tegyem, ha a magyar nemzet hanyatlik. Márpedig jelenleg ez a helyzet. Ezek a negatív folyamatok nem egyik napról a másikra bontották, bontják atomjaira a magyar társadalmat minden téren, hanem mindez hosszú évtizedek, évszázadok során végbemenő külföldi „malmok” lassú őrlésének az eredménye. Elég csak arra gondolni, hogyan fosztották meg a nemzetet aranybányáitól a Fuggerek, vagy Fortunatus Imre hogyan tékozolta el a magyar kincstár vagyonát. A pénzkérdés felbukkan a Habsburgok idején is, a szabadságharc kirobbanása is ehhez köthető, a magyarok ugyanis nem akarták felvállalni Bécs hiteleinek felvételét és fizetését. Az ekkor létrehozott szilárd magyar pénz, a Kossuth bankó viszont nagyon szúrta a királyi ház szemét, így nem volt más megoldás, az oroszokat kellett behívni a magyarok leverésére, persze fizetség ellenében. Az 1948-as szovjet hatalomátvétellel ismét idegenek irányították a magyar nemzetet. Az ország ekkor indult nagy hanyatlásnak, elkezdődött a társadalom tagjainak egymástól való elidegenedése, a gazdaság folyamatosan egyre mélyebbre süllyedt, a kommunista vezetés pedig hiteleket vett fel az annyira utált (vagy mégsem?) kapitalistáktól, amely pénz egy része bőröndökben távozott a gyarmattartó Szovjetunióhoz, visszafizetni persze nem nekik kell. Láthatjuk, hogy az utóbbi évszázadokban az idegen irányítás mennyire káros hatással volt nemzetünk létére. Ezzel el is érkeztünk a rendszerváltáshoz, amidőn sikerült megszabadulnunk a szovjet rabigától, és végre saját kezünkbe vehettük a sorsunkat. Vagy mégsem?